2007. december 26., szerda

Regényekből


A basztonád ismert volt a régi Oroszország udvarházaiban és eroszak-szervezeteinél is. Csapügin Sztyenka Razin címu történelmi regényében egy utalásból kitunik, hogy a rablóvá lett szökött jobbágyok feleségeit talpalással szokás férjük tartózkodási helyérol vallatni, mégpedig úgy, hogy az inget is lehúzzák testükrol. Egy másik helyen egyébként a XVII. századi moszkvai rendorség fonöke mondja, hogy a “rablók rimáját” még szigorúbban kell kínozni, mint magukat a rablókat. A maga részérol a “nyújtón” kifeszített, anyaszült meztelen asszony szíjkorbáccsal való verését tartotta elsosorban helyénvalónak, de nem vetett meg más eszközt sem. A már a szovjet idokben muködo Alekszej Tolsztoj I. Péter címu regényében is elofordul utalás arra, hogy a XVII. századi nemes úr a jobbágysorban levo asszonyokat mero unalomuzésként akár csoportosan is megbotozhatja, mégpedig “szoknyájukat felhajtva”. Ez azért nagy szó, mert a szovjet korszak a világtörténelem egyik legprudebb idoszaka volt. A fent említett realista Csapügin-regényben, mely még a cári idokben íródott, szerepel egy bizonyos Násztya, akinek “kemény farára” húsz csapást mér nyírfavesszovel egy vajdáné, majd a szakérto férje. Násztyának ingre kell vetkozni, ráfeküdni egy kis lócára, hogy feneke kelloen domborodjék (ez az alkalmatosság a vajdáné ágya alatt szokott tartózkodni, hogy mindig kéznél legyen), majd felhúzni az inget, hogy a meztelen fenékre érjenek a nyírfacsomó ütései. Nos, Csapügin díszes szovjet összkiadásából az 1960-as években a “szerkeszto” az egész fejezetet egyszeruen kihagyta. A tárgyalt XVII-XVIII. században a talpalás is bevett szokás volt az orosz udvarházakban. Még talán az az elonye is meglehetett, hogy aki kedvelte a büntetés eme formáját, külsotol és kortól csaknem függetlenül osztogathatta az ütéseket a mezítlábas járástól vastagborure edzett parasztasszony-talpakra, vagy a még érzékeny jobbágylány-talpacskákra. A XVIII. században egyes nagybirtokosok házi színházat, sot operát muködtettek, és itt ok voltak a kritikusok is. Ha nem tetszett a produkció, “megcsapatták” a primadonnát - vagy édes kettesben maguk cirógatták meg kutyakorbáccsal, lovaglóostorral vagy nádpálcával a pucér talpait, illetve bármely, tetszés szerinti testrészét.

Történelmi leírásokból

Lajpczig Jónás nevű földesúr volt az ítélőbíró a jobbágyok idején. Ő havonta szokott hazajönni a községbe. Ilyenkor a bíró bemondása alapján a káromkodókat, lopókat stb. deresre húzták a mai tanácsház előtt. A deresre húzás 25 botütésből állt. A deres faló volt, erre rá kellett feküdni, s a kisbíró ütött úgy, hogy az ítélőbíró számolt. Halálra ítélés 75 deressel járt.

Deres A derest voltaképp nem nőknek találták ki. Nem, mintha nem vélték volna a mindenkori hatalommal rendelkezők úgy, hogy a nők nem szolgálnak rá a büntetésre. De mennyire! Ám az valahogy túl egyszerűnek tűnt, hogy hasra fektessék őket egy padon, és a fenekükre verjenek egy bottal. Vagy más testrészre mérték a büntetést, a hajuktól (amelyre felakasztották őket, a görög mitológia hősnőitől kezdve egészen Karády Katalinig, akit a Svábhegyen a hajánál fogva lógatott le az erkélyről a Gestapó, hogy megtudja, hol a szeretője, a magas rangú elhárítótiszt) le a talpukig. Érzékeny talpacskájukon azokat a hölgyeket paskolták meg, akiknek szépségére hasznos volt vigyázni: ez volt például a nagyon csinos háremhölgyek sorsa. Ha a leggömbölyűbb testrész kapta a büntetést, a végrehajtók padféle helyett néha inkább olyan állványt szerkesztettek, amelyen a popsi tökéletesen kézre állt, illetve kellően hozzáfért a bot vagy a korbács.

Nagy hiba volna azonban úgy vélni, hogy a nők mindig így alápolcolva, vagy karjuknál felakasztva, kifeszülő hátizmaikra kapták a virgácsot vagy a sok szíjból álló korbácsot, amelynél a szíjak általában tüzes nyelvként "nyalogatták" a testet, elérve a meztelen mellek érzékeny bőrét is, egész a bimbókig. Úgy tűnik, a XVIII. századtól kezdve igencsak "meg kellett feküdjék" a bíróságok vagy a börtönök dereseit. Az utóbbit azért, mert a börtönbüntetésre ítélt hajadonokat vagy asszonyokat bizonyos mennyiségű ostorcsapásra is ítélték. Hajdú Lajos feldolgozta az 1770-1800 közötti magyarországi periratokat - ebből kiderül, hogy kb. tizenhárom éves lányokat már simán elitéltek 12-20 ostorcsapásra, de az is előfordult, hogy 200 ütést kellett két év börtön alatt részletekben elszenvednie egy kis vérfertőzőnek: negyedévenként huszonötször szántott végig az ostor az előző verésből begyógyult csupasz félgömbökön. Feltehető, hogy a bíróság tagjai meg is szemlélték a nyilván jól fejlett Heves megyei leányzót, amint derékig feltűrt szoknyával fekszik a deresen, bokájánál és vállánál faszerkezettel vagy félkör alakú vaspántokkal odaerősítve a szálkás, kemény deszkához. Egyébként a tudós szerző szerint Heves megye jólelkű (vagy nőbarát?) tisztiorvosa különösen szorgalmasan állított ki orvosi bizonyítványokat arról, hogy a vádlott testi fenyítéssel nem büntethető. Mert Heves elég szigorú megye volt: bizonyos Görög Zsuzsánna (26 éves) megcsalta férjét. A férj megbocsátott, ami arra vall, hogy Zsuzsánna formás, izgalmas nő lehetett, és azonkívül javulást is ígért. Ennek ellenére - vagy épp ezért - a megye negyven ostorcsapást veretett rá. Hogy mijére, az talán azon is múlt, segg- vagy mell-fetisiszta volt-e a bíró; sokak szerint a férfiakat eszerint lehet felosztani. Máskor egyenesen enyhítő körülmény - részegség - következménye a "mindössze" negyven ostorcsapás, mint a 24 éves szepesi Petruska Mária húsos fenekén. A szajhálkodást viszont nagyon büntették némely magyar városok: a pesti Katona Magdára, aki 20 éves volt és (nomen est omen) katonákkal kezdett ki, hetvenet vertek, a szintén 20 éves Nagy Ilonára egyenesen nyolcvanat. A tisztelt jogtörténész nem egészen érti, miért kelhetett fel a hasonló korú Piller Aranka vagy Horváth Julianna "mindössze" huszonöt ütés után a fájdalmak hírhedett padjáról.

A basztonád A basztonád - franciásan bastonnade, olaszul bastonata, a név a németben is létezik, mint Bastonade - szó szerint botozást jelent, de igazi neve magyarul talpalás, és kedvelt (mármint nem a célszemélyek által kedvelt) orientális büntetési forma. Már az ókori Egyiptomban is alkalmazták az adóval elmaradt parasztok és asszonyaik serkentésére. A Török Birodalom lehetett elterjesztoje, ahol valószínuleg ismerték a masszírozandó reflexzónákat, amelyek a talpon találhatóak; ezáltal a könnyed botozás is komoly fájdalmat okoz az áldozatnak. És nem utolsó sorban nem hagy maradandó nyomot maga után, ami különösen fontos volt akkor, ha a megbüntetett személy külseje lényeges szerepet játszott. Egyértelmuen ez volt a helyzet az odaliszkoknál, a szultáni vagy egyéb magas rangú személyek háremeinek ágyasainál és rabnoinél, akik ugyan nem bírtak a Próféta által engedélyezett négy feleség rangjával, ám így is kötelességeik közé tartozott a hárem urának minden erotikus vágyát kielégíteni. Ennek megfeleloen szépnek és ápoltnak kellett lenniük, viszont a hárem adottságaiból kifolyólag annál gyakrabban váltak a feleségek, illetve a háremorök rosszindulatú intrikáinak balsorsú áldozataivá. Ilyenkor a közönséges, cselédmunkát végzo rabnok meztelen háta és feneke felett vészjóslóan suhogott a vízilóborbol készült korbács, míg a kényes, netán világos boru, ezért drága pénzen vásárolt odaliszkoknak inkább hímzett papucsukat kellett lehúzniuk, és hasra fekve odatartani talpukat a degnek (kiejtve dejnek), azaz a pálca alá. Otto Sieben osztrák grafikus századunk elején számos rajzot készített, amely a Balkán állapotait mutatta be, különös tekintettel a büntetésekre, ezen belül is a nok testi fenyítésének változataira. Az 1910 körüli háborúskodás jeleneteit, foként a nemi eroszakot jelenítette meg a Balkáni borzalmak címu, kétkötetes albumban, de kitért itt boségesen a hadsereg által végrehajtott egyéni és csoportos fenyítésekre is, olykor nem is magát az esetet, hanem annak utóhatását mutatva be (például: megbotozott délszláv parasztasszony, amint felhúzott szoknyával, sajgó farát dörzsölgetve igyekszik enyhülést szerezni - Sieben az arcvonásokkal igen jól érzékelteti e törekvés hiába való voltát). Nos, Sieben keleti témájú képei közt van egy, amelyet a német krónikás, Paul Englisch felvett Sittengeschichte des Orients címu erkölcs-történetének illusztrációi közé. Ezen az a speciális deresféle látható, mely egy állvánnyal van kiegészítve; az állvány arra szolgál, hogy a büntetésre ítélt noszemély bokáit kello módon rögzítse. Sieben a “szultánok szeszélyeit” legalább három képén ábrázolta: az egyik az említett talpalás, a másik egy csuklójánál fogva felakasztott, kis mellénykén kívül semmit sem viselo rabszolgano büntetése korbáccsal, a harmadikon egy kiváltképpen terebélyes hátsójú, deresre húzott rabno kemény vesszozése látható. A bünteto személy itt szintén no, arca vad dühöt fejez ki, a ház ura elégedetten szemléli a jelenetet, a bunös pedig minden jel szerint hangosan kiabál kínjában. (A kép lelohelyei: Sittengeschichte der Revolution, illetve Bilderlexikon der Erotik.) A talpalás neve mind Törökországban, mind Görögországban: falanga. Az Amnesty International jelentése szerint ez a leggyakoribb vallatási mód. Azt jelenti, hogy a hölgy talpait nem-hajlékony eszközzel ütik. Bár a talpalást már egy 1840-es rendelet betiltotta, még napjainkban is gyakran alkalmazzák. 1973-ban közölte egy ankarai lap húsz noi börtönlakó “élményeit” abból az alkalomból, hogy véget ért a két és fél évig tartó katonai kormányzat idoszaka.

Egy kis ismertető :)

deres
testfenyítő büntetés végrehajtására szolgált, támla nélküli pad vagy lóca, amelyre az elítéltet ráfektették (deresre húzták), kezeit és lábait vaspántok alá szorították, vagy a pad alatt összekötözték és így fenyítették meg. A fenyítés lehetett botozás, korbácsolás, vesszőzés, szegesbot, áztatott kötél, furatos stb. alkalmazása. A derest nyilvános helyen, rendszerint a pellengér mellett vagy vásárban használták, ezért hogy könnyen húzható legyen, sok helyen négy kerékkel készítették (pl. 1768-ban Veszprémben). Leginkább azok kerültek deresre, akik a kirótt pénzbüntetést nem tudták megfizetni, tehát a szegények, vagy akiket elfogtak és vallattak.

2007. december 22., szombat
















Természetesen ha már a deresről és korbácsolásról raktam fel képeket, akkor nem maradhatnak el a talpacskák vesszőzéséről szóló képek. Íme néhány, de megígérem, hogy megpróbálok minél több képet és videót felrakni a téámákban.




Találtam egy orosz oldalt, melyen orosz filmekből kivágott fnekelések és vesszőzések találhatók. Sajnos mindegyik jelenetben-egyet kivéve-fiúkat vernek. El tudom képzelni, hogy készültek orosz és más nemzetiségű filmek is, melyekben lányokat vernek meg akár deresen is. Felvettem az illető oldal tulajával a kapcsolatot, de nem egészen értettem mit írt :) De azt hiszem a lényeg az volt, hogy nincs lányos filmje. Én viszont tudok néhányról, hiszen az egyik orosz bdsm fórumon vannak fent képek, sőt néhányat le is tudtam tölteni. Sajnos a legtöbb orosz film egy olyan oldalon található, ahonnan nem tudok letölteni :(
Próbáltam kérdezősködni milyen módon lehetne letöltögetni, vagy honnan tudom megszererezni azt a filmet, vagy jelenetet amelyet épp szerettem volna letölteni, de azon emlékezetes megmozduláson kívül, ahol, mint anno említettem egy orosz fiatalember felrakta a Rapidshare oldalra az általam keresett filmet, több segítség nem érkezett. Néhány filmet pedig már letöröltek... :(
Persze nem adom fel és továbbra is kőrözöm a deressel és talpvesszőzéssel kapcsolatos képeket filmeket és írásokat. Mostanában viszont a tv-ben is fogynak a fenekelős jelenetek :( Azt hiszem életbe lépett valami szabályzat, hogy erőszakos jeleneteket nem szabad bemutatni. Ennek örömére több filmből is kivágták, vagy lerövíditették a fenekelős, vagy korbácsolós jelenetet. Olyan is volt, hogy egyszerűen csak az előkészületek voltak meg, aztán magát a jelenetet kivágták. Még jó hogy némelyik filmet le lehet halászni valahonnan a netről. Egyszer jó lenne beszabadulni a tv filmarchívumába, vagy valahogy össze kelene gyűjteni a Világban készült összes testi fenyítésről készült jelenetet. Szép kis gyűjtemény lenne :)

Képek




























































































Néhány kép deres és korbács...

Lábacskák







Néhány kép női lábacskákkal, hogy akik eddig nem figyeltek fel rájuk, hátha a képek láttán ők is kedvet kapnak, hogy nyaranként, vagy akár saját kedvesük lábacskájában felfedezzék az erotikus vonzalmat, melyek e testrészek jelentenek :)

Film

Felteszek egy klipet deressel is. Ez egy orosz filmből való, melyről képet már raktam fel. Remélem ez is tetszeni fog.

Deres Bastinado


Találtam egy képet, melyen mindkét "szerelmem" megtalálható :) Mint tudjátok nagyon szeretem a női talpacskák vesszőzésének látványát, úgyanúgy, mint a hölgyek deresen történő büntetését. Nos ezen a képen mindkettő megtalálható :) Mostanában elég sikeres volt a keresgélésem, mert elég sok képet és filmet, valamint jelenetet sikerült letöltenem innen-onnan.

Kellemes Ünnepeket!


Eljött hát a Karácsony. Úgy gondoltam, hogy e szép ünnepen egy idevaló képet teszek fel a jókívánságok mellé. Ezzel a képpel kívánok mindenkinek Nagyon kellemes Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt!

2007. december 2., vasárnap


Nagyon szeretem a fenekelős rajzokat is. Ebben is az oroszok alkottak néhány nagyon kalssz rajzot. Egyet most felrakok, később még nézek egy párat, mert a többit kiírtam egy dvd-re és elő kell őket szedegetni :)

Mostanában csak az orosz oldalakon találok deresre húzásokat. Kár. Annyi minden lehetne. Viszont az egyik oldalon nekiálltam panaszkodni, hogy a néhány résszel lejjebb található filmet nem tudom megszerezni. Azt ahol egy piros felsős pasi ver egy deresre kötözött leányzót. Írtam a gyártónak, de még csak válaszra sem méltatott... Nos ekkor az egyik orosz fórumon elpanaszoltam hogy jártam. Ott fent volt a film linkje, de az nem működött. Ekkor az egyik orosz fiatalember feltöltötte a rapidshare oldalra a filmet ahonnan le tudtam tölteni. Hát nem rendes? :)
A véletlennek köszönhetően találtam néhány oldalt ahol remek kis filmeket lehet leszedni. Egy orosz fórumon például régóta vadászott filmeket találtam. Nagyon örültem, hogy hozzájuthattam általam nagyon régóta keresett filmekhez. Találtam egy oldalt ahol orosz mozifilmekben található fenekelések vannak, de sajnos csak az egyikben játszik leányzó, de ő is fiú ruhában van. Talán egyszer találok olyat is ahol hölgyeket fenekelnek el. Tudomásom szerint oroszországban hosszú időkön keresztül működött a testi fenyítés módszere és bizony sokszor kaptak a hölgyek is a fenekükre. Biztos van néhány orosz film amiben van egy kis fenekelés, deresre húzás. De ezeket nagyon titkolják :( Régebben valahogy jobban voltak olyan mozifilmek, amelyek történelmi mivoltukat tekintve tartalmaztak büntetéseket. A 60-70-es években rengeteg történelmi film készült, amelyekben rendszeresen korbácsoltak hölgyeket. Magyar filmek közül egyedül a Járvány c. filmről tudok, amiben deresre húznak lányokat, asszonyokat. Ezt is véletlenül vettem fel egyszer. Pedig olyan fantáziám van. Annyi mindent el tudnék képzelni. Annyi szituáció és ötlet lenne. Kezdve a Lúdas Matyi női változatától a betyár történetekig, ahol a szeretőket húzzák deresre hogy kiszedjék belőlük a betyárok búvóhelyét, vagy mert akadályozták a hatóság munkáját. Egyszer leltem egy könyvet: Gergely Sándor Dózsa... Na ebben több deresre húzás is van. Az egyik fejezetben több falu lányait, asszonyait húúzák deresre, mert elcsalták az úri adókat és dézsmát... Na azt meglesném egy történelmi filmben. A Rózsa Sándorban is van két deresre húzás, de persze mind a kettőben férfit vernek meg. Pedig a hölgyeknek is megígérik, mikor siratják a hosszú évekre katonának vitt férjüket. Akkor ígérik meg nekik, hogy aki mégegyszer sír a férje után azt 25-ig verik, de felhúzott szoknyával... Csak szavak...