videók

kis videók deres témában...

Humor

Találzam egy homorosnak szánt kis írást és ebben is szerepel a deres...

Mozi és valóság

A rendezôt a forgatás befejezte után hónapokig zaklatta a fiatal statisztalány, akit féltörténelmi filmjében deresre húztak. A lány ugyanis csak az utószinkron ütéshangjaira jajveszékelt, és mindenáron szerette volna megtapasztalni a valódi csapásokat. A rendezô végül megtört, és egy hétvégén, amikor az összes szomszéd elutazott, felhívta magához a hölgyet. Néhány rendezôi utasítás után rákötözte ôt a nagy ebédlôasztalra és egy elôre gondosan beáztatott fűzfavesszôvel ötvenet vert a lány vergôdô fenekére. Az áldozat sikoltozott, szűkölt, hörgött, de most a rendezô nem volt megelégedve a produkcióval. Ezért úgy döntött: további ötven ütés jár neki. A színésznôjelölt mesterkélt üvöltése egyszercsak kimerült nyöszörgésbe ment át, majd abbamaradt és lány nem mozdult többé.- Tehetségtelen kis ribanc - mondta szomorúan a Mester, majd kihívta maga ellen a rendôrséget

Hétvégén Diósgyőrben jártam és nagy örömömre van ott egy börtönmúzeum. Nem túl nagy, de azért egy deres elfért benne :) Felrakom a képet, amit sikerült készítenem, de ha valaki valahol lát derest, kérem küldje el a képet és közzé teszem itt a blogon. A másik képen életem párja látható "deresre húzva" A kép szintén Diósgyőrben készült :)

Deresek, képek

Mostanában sokat olvastam és hallottam deresről, így természetes hogy ismét megosztok veletek néhány képet a témában. Természetesen továbbra is várom a témához kapcsolódó képeket, írásokat, filmeket, filmjeleneteket. Tehát ha valakinek van ilyen a bitrokában kérem segítsen nekem és mindenki örömére küldje el nekem, hogy közzé tehessem.

Tóth Mariska

Találtam egy deressel kapcsolatos kis történetet, ezt most megosztom veletek. Jó szórakozást :)

Tóth Mariska esete
Szeretnék elmesélni egy történetet, ami fiatal lány koromban esett meg velem. Sok évvel ezelőtt történt, de még mindig kellemetlen élményt jelent a számomra, bár voltak kellemesebb részei is. A mesémet ott kell kezdenem, ahol általában az ilyen történetek szoktak kezdődni, vagyis a gyermekkorommal. Egy szegény paraszt család hatodik gyermeke voltam és a tetejében lány. A testvéreim mind fiúk voltak, vagyis sokkal értékesebbek apám szemében, mint én. A szegénység miatt állandóan rosszkedvűek voltak a szüleink és a tehetetlen haragjukat rajtunk töltötték ki, sokszor küldtek bennünket vacsora helyett sajgó fenékkel aludni. Persze a verésben is én jártam az élen, mivel a fiúk hamar felnőttek, és önálló életet kezdtek. Míg édesanyám csak a fakanállal vagy a porolóval csapott oda a hátsó felemre, ha valamit nem jól csináltam, addig apám szinte szertartásosan suhogtatta a mogyorófa vesszőt. Különösen sokat kaptam a rossz jegyeimért, mivel apám utálta az iskolát, teljesen felesleges dolognak tartotta. Sajnos ez azt is jelentette, hogy minden iskolai hibámért kétszer bűnhődtem: először a tanító úr verte el a körmeimet a vonalzójával, majd otthon az apám a pucér fenekemet a csípős pálcával. Minden este kikérdezett, hogy mi volt az iskolában. A kisebb vétségeket még el is lehetett hallgatni előtte, de a rossz jegyek, vagy intők nem maradhattak titokban. Ekkor csak annyi történt, hogy az apám kiszabta a büntetésemet, a végrehajtásra közvetlenül lefekvés előtt került sor, amikor már hálóingben voltam. Az apám bejött a szobába, kezében a félelmetes vesszővel. Én ilyenkor már az ágy előtt állva vártam, reszkető térdekkel. Még egyszer el kellett ismételnem a bűnömet, hogy jól eszembe legyen, miért is kapok ki. Ezután ráhajoltam az ágy támlájára és a hálóingemet a derekamra húztam. Általában 5-10 ütés között kaptam, bár néha előfordult, hogy párral többet. Az ütések erősségét nem a "bűnöm" milyensége határozta meg, hanem, hogy éppen milyen kedvében volt az apám. Ha éppen egy kicsit jobban mentek a dolgok - ez elég ritkán fordult elő -, akkor megúsztam néhány izgatóan csípős ütéssel, de ha rossz napja volt, akkor számíthattam rá, hogy pár napig igen kényelmetlen lesz a ülés. Így teltek az évek, és szép lassan felnőttem. A férfiak kezdtek utánam fordulni az utcán, az apám pedig elérkezettnek látta az időt, hogy munkát vállaljak és valami hasznot is hozzak. Egy gazdag házhoz kerültem szolgálónak, ahol viszonylag jó dolgom volt. Egy öreg gróf élt a házban a feleségével és egy nagyjából velem egykorú fiával. Csendesen teltek a napjaim, nem volt sok munka, az öreg gróf ritkán fogadott vendégeket. Igyekeztem szorgalmas lenni, hogy ne találjanak hibát a munkámban. Az idős házaspárt ritkán láttam, szobájukat is akkor kellett kitakarítanom, amikor éppen üres volt, a fiuknak viszont gyakran éreztem a tekintetét a hátamban - és más testrészeimen. Szépen, minden gond nélkül telt el az első évem. A következő tavaszon viszont megtörtént a baj. Az egyik ritka vendégség után az asztalt kellett letakarítanom és mivel egyedül maradtam, gondoltam megkóstolom az egyik maradék süteményt, úgysem veszik észre. Ám ekkor hirtelen belépett a fiatal úr, amitől annyira megijedtem, hogy véletlenül lesodortam két üvegpoharat az asztalról. A poharak ripityára törtek, én pedig teljesen magamba roskadva, szótlanul meredtem az üvegcserepekre. A fiatal úr először rám nézett, majd a poharak maradványára, majd ismét rám. - Talán mondani akarsz valamit!?? - szólalt meg érdes hangon egy idő után. - Az a helyzet... - kezdtem magyarázkodni, de közbevágott: - Az a helyzet, hogy belekotnyeleskedtél a süteménybe, s mikor bejöttem ijedtedben levertél két poharat. - Kifizetem a kárt, vonják le a béremből - próbálkoztam naivan. - Ha, ha - nevetett fel félig vidáman, félig bosszúsan a fiatal úr. - Ezeket a poharakat te két évi béredből sem tudod kifizetni! Egy szót sem tudtam kinyögni, komolyan megrémültem. Félelemmel telve vártam, mi történik. - Ezt büntetés nélkül nem úszod meg - mondta a fiatal gróf. - Azt hiszem ezért megérdemelsz egy alapos verést. Hirtelen az apám jutott az eszembe és a mogyorófavessző, de mivel a gróf idegen volt, én pedig már nagylány, majdnem megörültem a szégyentől és azonnal zokogni kezdtem. - Még el sem kezdődött a büntetés és te máris sírsz, nem korai egy kicsit? - kérdezte a fiatal úr és mivel tovább folytattam a zokogást, egy idő után halkan megszólalt: - Bár lenne itt egy másik lehetőség is. Leült az egyik székre. - Ma nagylelkű vagyok - kezdte kis mosollyal a bajusza alatt. - Választhatsz! Vagy tizenöt ütés, mégpedig a csupasz fenekedre, vagy esetleg el is tekinthetünk a veréstől, ha kedves leszel hozzám. - Én mindig kedvesen viselkedek mindenkivel - szipogtam értetlenül. - Én arra gondoltam, hogy benyúlsz a nadrágomba és amit ott találsz, azzal egy kicsit eljátszadozol. - De uram, azt... nem szabad!! - Nem? Poharat összetörni szabad? Beleenni a süteménybe, azt szabad? Na mi lesz, meddig várjak még? Ott álltam megszégyenülten, és nem tudtam, mitévő legyek. A gróf hirtelen felpattant a székről és kiviharzott a szobából. Egy kicsit fellélegeztem, de örömöm nem tartott sokáig, hiszen ismét megjelent, kezében a lovaglópálcájával. Korábban gyakran láttam ezt a pálcát felakasztva a szobájában, egyszer-kétszer meg is érintettem titokban. - Na lányom - szólalt meg a gróf -, azt hittem meg tudunk egyezni, de ha nem, hát nem. Hajolj a karosszék hátsó támlájára! Nem nagyon akaródzott megmozdulnom, de a gróf keményen megmarkolta a karomat, a székhez ráncigált és egy durva mozdulattal rálökött. - Meg ne merj moccanni, mert megtoldom a büntetésedet még egy pár csapással! Az arcom lángba borult, mikor a szoknyáimat a hátamra hajtotta és én ott álltam a meztelen hátsófelemmel. Valószínűleg a grófnak is tetszhetett a látvány, mert már egy perc is eltelt és még mindig nem csapott le rám. Már kezdtem egy kicsit bizakodni, hátha megkegyelmez nekem, ám ekkor egy éles süvöltés hasított át a levegőn és egy szörnyű fájdalmat éreztem a fenekemen. Borzalmas volt, arra emlékeztetett, amikor apám mérges kedvében látta el a bajomat. Nem nagyon volt időm elmélkedni, jött a következő ütés, ez pontosan a feszülő fenekem leggömbölyűbb részét érte. Rá kellett döbbennem, hogy ez sokkal jobban fáj, mint a mogyorófavessző. A hatodik után nem bírtam tovább, felkiáltottam, hogy hagyja abba. - Bármit megteszek, amit kér! - ígértem meg remegő hangon. - Látom hamar megjött az eszed - felelte. - Lássuk, mit is tudsz. Belemarkolt a hajamba és felhúzott a székről. Remegő lábakkal álltam meg előtte egy pillanatig, majd a fejemet lenyomva térdre kényszerített. Idegesen gomboltam ki a nadrágját. Ekkor valami szabályosan kivágódott és egy vastag rúd jelent meg az arcom előtt. Természetesen sejtettem, mi az, de még nem láttam ilyet korábban. Félénken nyúltam hozzá és megtapogattam keménységét. - Fogd a markodba és huzigáld! Ekkor vettem észre, hogy a hosszú valamiről egy bőr csúszik le lassan. Érdekes volt látni, ahogy a kezemmel ezt bőrdarabot le és fel mozgattam. Egészen megtetszett ez a kis játék, bár megijedtem, hogy valamit nem jól csinálok, mert a fiatal úr elkezdett sóhajtozni. - Vedd a szádba és kezd el szopni, mintha cumi lenne! - jött az újabb parancs. - De nehogy megharapd, mert akkor szíjat hasítok a hátadból! Nagy félénken először csak az ajkammal érintettem meg, majd a nyelvemmel, végül a számba vettem, vigyázva, hogy a fogaimmal ne érjek hozzá. Nem nagyon tudtam, mit csináljak, gróftól sem várhattam újabb parancsokat, hiszen egyre jobban sóhajtozott, sőt néha felkiáltott, mintha fájna neki a dolog. Végül ugyanazt a mozgást próbáltam utánozni, amit a kezemmel csináltam. Furcsa módon nekem is bizseregni kezdett a lábamköze és úgy éreztem, mintha pisilnem kellene. A gróf hirtelen összerándult és éreztem, hogy valamilyen meleg folyadék ömlik a számba, amit kénytelen voltam lenyelni. Azt hittem, hogy ezzel befejeződik "bűnhődésem", de a fiatal úr leült az ágyra és azt parancsolta, hogy vetkőzzek le. Lágyan simogatta a mellemet, ujjait végighúzta a pálca okozta csíkokon a fenekemen, majd széthúzta a combjaimat és "ott" is megpuszilt. Nekem is nagyon melegem lett és már parancs nélkül nyúltam a dorongjához, amely korábban teljesen kicsire ment össze. Ez egy nagyon furcsa szerszám volt a számomra, hiszen pár pillanat múlva ismét megkeményedett. A gróf négykézlábra állított az ágyon, mögém állt és én hirtelen egy éles fájdalmat éreztem a lábamközt. Azt hiszem, egy kicsit fel is sikoltottam, de a fájdalom hamarosan átalakult egy fantasztikusan jó érzéssé... Ezután pár napig nem találkoztunk, a gróf vadászni ment. Mikor visszajött félénken kérdeztem meg, hogy mi lett a poharakkal. - Azt mondtam, hogy én törtem el őket - felelte mosolyogva és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem "bűnhődni" egy kicsit. Ettől zavarba jöttem, bár titokban reméltem, hogy folytatódni fog a dolog, hiszen a "büntetésem" utolsó része igen kellemes volt. Szótlanul követtem a szobájába és ezután rendszeressé váltak ezek a játszadozásaink. Lassan nyár lett és a háznak vendége érkezett egy fiatal nő személyében. Később kiderült, hogy ezt a lányt szánták az ifjú gróf feleségének. Sokszor láttam együtt őket sétálni, lovagolni, s féltékeny is voltam rá, bár tisztában voltam vele, hogy a mi kapcsolatunk ennél tovább nem mehet. Ráadásul a találkozásaink nem szűntek meg, ami egy kis büszkeséggel töltött el. Az egyik ilyen alkalommal, amikor éppen a gróf szobájában folyt a "büntetésem", hirtelen kinyílt, majd szinte azonnal be is csapódott az ajtó. Egy kicsit megijedve ugrottunk fel, de nem láttunk senkit, így folytattuk a játszadozásunkat. Néhány nap múlva a fiatal grófnak ismét el kellett mennie hosszabb időre. Még aznap a jövendőbelije bejelentette, hogy eltűnt az egyik értékes gyűrűje. Mindenki keresni kezdte az ékszert és nagy megdöbbenésemre az én cuccaim között találták meg. Hiába próbáltam megmagyarázni, hogy nem én vettem el, nem törődtek vele és megyeházán a bíró előtt kötöttünk ki. Ott aztán fehéren-feketén rámbizonyították, hogy csak én lehetek a tolvaj, más nem is járt a szobában. A bíró könyörtelenül a fejemre olvasta a vádakat, majd kijelentette, hogy ezért büntetés jár, kemény büntetés. Rövid tanácskozás után kihirdette az ítéletet, ami nem volt kevesebb, mint 25 vesszőcsapás a pőre fenekemre. Annyi szerencsém volt, hogy az ítéletet nem nyilvánosan, a piactéren hajtották végre, hanem csak a megyeháza udvarán, néhány kíváncsi előkelő jelenlétében. Addig is bezártak az egyik pincébe, és így vártam, rettegve két napot. Tudtam, hogy most senki és semmi nem tud megmenteni a vesszőzéstől. Harmadik nap reggel megkezdődtek az előkészületek. A hajdúk az udvar egyik oldalán elhelyeztek 13 karosszéket, elé kb. tíz méterre lerakták a nehéz tölgyfából készült derest. A deresen elöl a lábon volt két rövid, de vastag csatos szíj, középen deréknál egy hosszabb, majd újabb kettő a bokánál. Egy másik hajdú lerakta a vesszőket, amelyek viszonylag vékonyak, de rendkívül hajlékonyak voltak. Közben egyenként megsuhogtatta a levegőben; vészesen suhogtak! Már lehetett úgy tíz óra körül, mikor a nézők szép lassan megérkeztek és elfoglalták a helyeiket. A legtöbben ismeretlenek voltak a számomra, és már majdnem megkönnyebbültem, hogy legalább a szégyenemet nem látja ismerős, amikor megérkezett a báró jövendőbelije. Sejthettem volna, hogy kíváncsi a bosszújára! Három hajdú jött értem. Magamban elhatároztam, hogy nem mutatom ki, mennyire félek és megpróbálom méltósággal elviselni a fenyítést, de a törvény embereit nem érdekelték az érzéseim. Keményen megragadtak és kivonszoltak az udvarra, hogy szinte a lábam sem érte a földet. Letépték a szoknyámat és szinte ráhajítottak a deresre. Először a derekamat szíjazták le, majd a kezemet és a bokámat. Moccanni sem tudtam. Ott feküdtem az emberek előtt meztelen farral és hallgattam, ahogy az előkelőségek élcelődnek rajtam. Bár egy-két sajnálkozó hang is hallatszott, főleg a fiatalabb férfiak közül, akiknek minden bizonnyal tetszett a látvány. A bíró felállt és ismertette az ítéletet. Mikor befejezte furcsa csend lett, csak a hajdú csapott egy kis zajt, ahogy közelebb lépett, kezében a vesszővel. A hajdú sem siette el a dolgot, először a levegőbe suhintott néhányat, majd még egy kicsit meg is hajlítgatta a vesszőt. A következő suhintás viszont már nem a levegőt érte. Most éreztem igazán, hogy az eddigi verések, amiket kaptam, mennyire könnyebbek voltak. Most minden csapást úgy éreztem, mintha egy tüzes, vékony vaspálcával ütnének. Szörnyű érzés volt a kiszolgáltatottság is, hogy egyáltalán nem tudok védekezni. Az ütések pedig könyörtelenül érkeztek feszülő bőrömre. Minden ütés után hangosan felsikoltottam, és próbáltam mozgatni a testemet, bár nem sok sikerrel. A tizenötödik ütés után már sikoltozni sem bírtam, nem jött ki hang a torkomon. Az utolsó ütéseket már szinte nem is éreztem, a fájdalom teljesen egybefolyt és elborított mindent. Mikor az utolsó ütés is elcsattant, nem éreztem mást, csak óriási megkönnyebbülést, hogy túl vagyok a dolgon. Mikor a hajdúk kicsatolták a szíjaimat, nem bírtam lábra állni, csak feküdtem tovább. Hallottam, ahogy a fenyítésem nézői nevetnek rajtam, de úgy éreztem, nincs semmi erőm. Ám ekkor felcsattant egy vékony hang: - Valamelyik hajdú "dögönyözze" már meg ennek a cédának a mocskos valagát, nem a kuplerájban van! A báró jövendőbelijének kijelentését nagy röhögés kísérte. Nekem szinte jobban fájt a verésnél, hogy "vetélytársam" előtt történt a fenyítés. Minden erőmet összeszedve felálltam a deresről, kihúztam a derekamat és felemelt fejjel sétáltam el a nézősereg előtt. A férfiak önkéntelenül is ámuló pillantásokat lövelltek felém és mielőtt a cellámba léptem volna, az egyik fiatal férfi bizonyos elégtételt szolgáltatott. - Szívesen ápolgatnám ezt a gyönyörű ülepet! Ez a megjegyzés gyógyírként hatott és jelentősen csökkentette a fájdalmamat. Másnap megjelent a fiatal báró. Felsegített egy szekérre és én hasrafeküdtem a szalmába. Mikor megérkeztünk a birtokra, a báró a szobájába kísért. - El akarok menni ebből a házból - jelentettem ki. - Semmi közöm nem volt a gyűrű eltűnéséhez, teljesen ártatlanul vertek meg! - Tudom - felelte szomorúan. - Te egy bosszú áldozata lettél. Emlékszel az ajtó csapódására? Akkor látott meg minket a jövendőbelim és így akart fájdalmat okozni neked. De nem sikerült volna a terve, ha itt vagyok. - És most mi lesz? - A lányt elzavartam. Szeretném, ha velem maradnál. Én szerettem a fiatal urat, így csak bólintottam. A báró megparancsolta, hogy feküdjek hasra az ágyon és hajtsam fel a szoknyámat. Először nem tudtam, mit akar, de szó nélkül engedelmeskedtem. Halk motoszkálás hallatszott a hátam mögül, majd a báró hűs krémet kent alaposan meggyötört fenekemre. Lágyan simogatta a félgömböket, majd egy idő után a combjaim közé is benyúlt. Még jó pár évet eltöltöttem a báróval. Újabb kellemetlenséget nem kellett elszenvednem és szépen teltek a napjaink. Mikor idősebb lettem, a báró segítségével találtam magamnak egy jóravaló férjet, akivel boldog házasságban éltem. S néha rágondolok a fiatal báróra, aki miatt annyi fájdalmat kellett elszenvednem, de aki egyben a gyönyört is megadta nekem.