Sziasztok!
Már március van, lassan tavasz, de ebből sajnos eddig semmi nem látszik :( Néha azért akad egy-egy gyöngyszem számomra :) Időnként betévedek cipőboltba, vagy táncházba és előfordul, hogy vagy az eladók, vagy a résztvevők némelyike a helyszín melegére való tekintettel mezitláb van :) Ez legalább egy kis örömforrás ebben a csizmás, cipős undorító időben. Tegnap jártam egy táncos eseményen és ott is volt olyan hölgy akinek melege volt a zokniban, vagy harisnyában ezért ledobálta őket és csak úgy natúr bújt a kis nyitott cipőjébe :) Volt olyan hölgy is, aki vékony harisnyában volt, így tökéletesen látszott a lábacskája, amit nem győztem megcsodálni. Talán észre is vette, mert többször odalesett, hogy mit nézek :) Akiknek nem jut ilyen élmény azoknak néhány képet tudok adni addig, amíg nem lesz olyan jó idő, hogy ezt ne csak képeket nézhessük...
2015. március 1., vasárnap
2015. január 3., szombat
Deres január
Sziasztok!
Eljött az új esztendő, így ezúton is kívánok még egyszer mindenkinek Boldog Új Évet és nagyon sok fenekelést :) Akinek nagy szerencséje van, az talán még deresre is tudja húzni a partnerét :) Én emiatt csak irigykedni tudok és a hozzám hasonlóakhoz, akik kimaradnak ebből a remek élményből, csak a képek maradnak, amelyekkel mindenkinek szeretném egy picit csökkenteni a hiányérzetét :)

Nem fekve január
Természetesen a hölgyeket nem csak fekve lehet elfenekelni és ennek bemutatására indítottam ezt a bejegyzést még anno :) Most a januári képeket osztom meg veletek a témában :) Jó szórakozást hozzájuk :)
Fekve január
A legjobb póz, amikor a hölgyek fekve kapják a popsijukra a paskolást. Nekem ez azért is nagy kedvencem, mert valahol tudat alatt mindig a kedvencemet a derest juttatja eszembe :) Talán mások is vannak, akik ugyanígy éreznek, ezért örömmel fogadják ezeket a képeket :)
Falaka január
Itt az új év, új falaka és bastinado képek :) Bízom benne, hogy még sokáig tudok a témában képeket felrakni :)
Januári lábacskák
Sziasztok!
A rossz idő nem veheti el a kedvünket gyönyörű női lábacskák nézéséhez, még az új évben sem :) Íme néhány csodás női futómű az újév első napjaira :) Azt hiszem így nem rossz kezdeni az évet :)
A rossz idő nem veheti el a kedvünket gyönyörű női lábacskák nézéséhez, még az új évben sem :) Íme néhány csodás női futómű az újév első napjaira :) Azt hiszem így nem rossz kezdeni az évet :)
2014. december 30., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)