2014. szeptember 2., kedd
Szeptemberi deres
Nyáron meglátogattam a Gyulai Várat. Található ott egy börtön és
kínzásokat bemutató múzeum és van egy deres is. Sajnos nem az igazi,
mert a leszorító pántokat eltávolították róla, és ez azért rontott a
látványon. Egy hölgyismerősöm készített róla fényképeket, amint épp
rajta fekszik, de sajnos ezt személyiségi jogok miatt nem tehetem fel a
blogra. Amikor én jártam ott, éppen nagyon sok látogató volt, így én nem
tudtam hasonló képet készíteni, bár a párom odaállt mellé, mintha várna
a büntetésre. Esetleg ezt kellő kitakarással felteszem ide.
Mindenesetre néhány képpel kedveskednék azoknak, akik idén nem
találkoztak személyesen deressel :)
2014. szeptember 1., hétfő
Nemfekve szeptember
Mint többször is írtam, azért mert egy hölgy nem deresen kapja a maga büntetés adagját, attól még nagyon izgi lehet a látvány, mint az alábbi képek is mutatják :)
Fekve szeptember
Nemrég ismét volt egy fenekelős tali, amire sajnos nem tudtam elmenni :( Ezt több okból is nagyon sajnálom, de az egyik, hogy nem tudtam a képeken szereplő módon elpaskolni néhány női popsit. Azért bennem van a remény, hogy nemsokára ismét lesz egy találkozó és akkor bepótolhatom a most elmaradt popsipacsikat :) Addig is magamat is vígasztalva néhány képecske...
Falaka szeptember
A rossz idő sem veheti el a kedvünket néhány szép talpacska mindenféle eszközzel történő fenyítésétől :)
Szeptemberi lábacskák
Itt van az ősz itt van újra, ahogy a költő is írta, de azt nem gondoltam volna, hogy az időjárás ennyire komolyan veszi a dolgot és rögtön esővel és hideggel indít :( Ahogy elnéztem, a hölgyek, lányok azonnal zártabb cipőkbe menekítették a lábacskáikat, így megint megfosztottak minket a látványtól... Szerencsére azért az idei nyár is adott néhány napot amikor a forróságé volt a főszerep, sőt én nemrég voltam egy esküvőn, ahol a vendégek, sőt a menyasszony is ledobálta a harisnyát és mezítláb élvezte az eseményt :) Én azért bízom benne, hogy elmúlik ez az esős, borús idő és lesz még egy kis jó idő, amikor a hölgyek ismét nem győznek megszabadulni a meleg cipőktől. Addig amíg erre várunk néhány képpel segítek visszaidézni a nyarat...
2014. július 3., csütörtök
Deres július
Eltelt a két hónap. Ismét jelentkezem néhány képpel a más ismert témákban. Talán a nyár lehetne picit intenzívebb, hogy még több hölgy szabaduljon meg a felesleges cipőktől, ne adj Isten csizmáktól. Előre hölgyek le a cipővel, éljen a mezitláb, amivel nekünk oly sok örömet okoztok. Nos a július sem telhet el némi deresre húzás nélkül és most a hölgyek mellett egy jól sikerült képet felhelyezek egy fiatalemberről is, minden hátsó szándék nélkül, csupán azért, mert szerintem nagyon jól sikerült kép és van helye a többi között... Természesetes a hölgyek elnáspángolása sokkal izgalmasabb és érdekesebb ezt tény :)
Nem fekve július
Az idő olyan, amilyen, de egy jó kis vesszőzős, vagy korbácsolós képhez bármilyen évszak megfelelő, mindenkor kimelegít :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













































