2019. augusztus 10., szombat

deres augusztus

Sziasztok!
Eljött a nyár utolsó hónapja. Bízom benne, hogy az idei forró nyár meghozta mindenkinek a maga kis lábacskás élményeit :) Én a nyaralás alatt is nézegettem őket, illetve többször képzeltem el hölgyeket deresen, amint például a tengerparton fekszenek a napozóágyban :) Gondolom ezzel többen vagyunk így :) Én bízom benne, hogy az időjárás továbbra is kegyes lesz hozzánk és még sokáig örvendeztet minket a forró napokkal és ezen keresztül a lábacskákkal. Talán néhányan eljutottak várakba, kiállításokra, ahol deres is van és talán is is próbálhatták a kedvesükkel, vagy elképzelték magukat, ahogy a középkorban ott állnak a tömegben és nézik, ahogy a kis tolvaj menyecske hátsóján csattog a vessző, amint a deresen fekszik...   Néhány képpel én is segítek a fantáziálásban :) Jó szórakozást!








nem fekve augusztus

Ebben a témában is megírtam majdnem mindent amit lehetett, ezért most is csak úgy szavak nélkül feltöltök néhány képet :)






fekve augusztus

Nem is tudom mit írhatnék ide újdonságot, hiszen már annyiszor megemlítettem, hogy a fekve történő popsi verést azért szeretem annyira, mert valahol emlékeztet a deresre, ami ugye  a kedvenc eszközöm :) Hátha más is így érzi, ezért itt van újabb néhány kép kedvcsinálónak :)








falaka augusztus

Egyelőre még tartanak a képek, így megint sikerült néhány új képet feltöltenem a blogra :)






lábacska augusztus

Tombol a nyár. Kánikula, forróság és minden ami ezzel jár. Természetesen millió lábacska, amiket imádunk nézegetni. Ez az utolsó nyári hónap, most kell feltöltődni, mielőtt jön a rossz idő :)






2019. június 15., szombat

deres június

Sziasztok!  Végre visszavonhatatlanul itt a nyár. Nálam sok változás történt, ami azzal is járt, hogy a blogot nem tudom olyan figyelemmel tölteni és írogatni hozzá :( Ennek ellenére mindent el fogok követni, hogy továbbra is tudjak képeket feltölteni. Remélem ez a néhány kis kép mindenkinek elnyeri a tetszését és ugyanolyan örömmel nézegetitek, ahogy én. Most majd jönnek a nyaralások és nagy melegek. Legközelebb augusztusban jelentkezem, addig mindenkinek kellemes nyaralást és sok lábacskát kívánok :)






nem fekve június

Néhány kép a nyárra a nem fekve témakörben :)