Ludas Mari
Első rész
Élt
valaha a szomszédos vármegyében, egy kisfaluban egy öregasszony és a
lánya. De az annyira lusta volt, hogy nyáron a legyeket csapkodta
napestig, télen pedig a' tüzelő mellett a piszka fa végén ácsorgott el
egész napokat. Az anyja eléggé zsémbelt rá, de annyit ért az neki, mint a
falra hányt borsó. Nem használt annak jószerével semmi, pedig kapott
eleget, sokszor táncolt a fenekén a fakanál és a nadrágszíj. Az egyetlen
munka, amire hajlandó volt, a libapásztorkodás. Hiszen reggel
kihajtotta őket, este hazaterelte, de egésznap elheverészett egy
fatövében. Történt egyszer, hogy a faluban kidobolta a kisbíró, a
szomszédos Döbrögben nagyvásárt tartanak, lesz ott minden, portéka,
látnivaló. Na gondolta a leány, ezt már nem hagyhatja ki és ha elad pár
kövér libát akkor még vehet is magának valamit. Persze az anyjának nem
igazán tetszett az ötlet, de mit volt mit tenni, ha a lánya egyszer
valamit a fejébe vesz, akkor úgyis megteszi.
Na
így történt hogy amint a vásárban tátotta a száját, egyszercsak arra
hajtott a vármegye rettegett úrnője, a parádés kocsiján. Meg is akadt a
lányon a szeme, hiszen időközben elég csinos kis menyecske lett belőle.
Főleg a feneke keltette fel az érdeklődését, mert mint messze földön
köztudott volt igencsak kedvelte mindenféle okkal, vagy oknélkül a
deresre húzatni cselédlányait. Kérdezte tőle:
- Mennyiért adode ludakat?
- Három Máriás, úgymond, párja!
- Kérdi az Úrnő: ide adod nekem fele áron?
– Hát ő bizony még az apja Lelkének sem adja alább párját egy kurta forintnál.
Elmosolyodott erre a nagyasszony, hogy bejött a terve. Utasította a hajdúkat, hogy a leányt vigyék a megyeháza tömlöcébe, a ludakat meg kobozzák el. Gyorsan utánuk is hajtatott, mert már igen csak szerette volna mihamarabb megtáncoltatni a mogyoró pálcát a szegény leányzó fenekén. Hazaérvén így nekilátott azonnal törvényt ülni felette. A lány megszeppenve ált a bírói asztal előtt és lehajtott fejjel halgattata az elhangzott vádakat. Az ítéletet hamar meghozták: 25-öt fog kapni az előjáró megsértése miatt, és másik 25-öt a pimasz viselkedésért.
-Hozzátok a derest!
Szegény
igazán fel se fogta, hogy őt most itt nagyon el fogják náspángolni,
akkor tudatosult benne igazán, amikor lecibálták róla a szoknyát és
meztelen fenékkel állva várta a sorsát.
De
amikor meglátta a derest, nagyon megrémült. Úgy kellett oda vonszolni
és ráhasaltatni a súlyos tölgyfa alkalmatosságra. A hajdú komótosan
odalépett hozzá a mogyorópálcával.
Suhintott
egyet a levegőbe, hogy felmérje a rugalmasságát. De a következő
vesszőcsapás már a meztelen fenekén csattant. Az első pár ütésnél még
halkan nyögdécselt, de a 10. után már hangosan zokogott. Meg is elégelte
az úrnő és kiadta, hogy a második 25-öt vastagabb pálcával kapja. Na
itt aztán be is vált a terve, mert szegény lány mindjárt már az elején
elkezdett ordítani. Vadul dobálta a fenekét, próbált kitérni az ütések
elől de hasztalan, mert a vastag szíjak erősen tartották, így a
mogyorófa vessző mindig pontosan lecsapott a védtelen fenekére. A
fenyítés után nem oldoztál el egyből, hogy az úrnő kedvére nézegesse a
csípős nyomokat és esetleg néhány suhintást személyesen is, ráverjen.
Ez
idő alatt a fogalmazódott meg a lányban a bosszú gondolata, miszerint
ezt 3-szor fogja visszaadni neki, de bölcsen hallgatott.
Tanárúr