2014. december 30., kedd
2014. december 22., hétfő
2014. december 19., péntek
Kellett Neked Európa!
Sziasztok!
Szeretnék veletek megosztani egy kitűnő történetet, amit egy kedves új szerző társamtól kaptam. Ezúton is szeretném megköszönni Minának a történetet és bízom benne, hogy még sok írással fogja gazdagítani a blogomat mindenki örömére. Fogadjátok szeretettel.
Szeretnék veletek megosztani egy kitűnő történetet, amit egy kedves új szerző társamtól kaptam. Ezúton is szeretném megköszönni Minának a történetet és bízom benne, hogy még sok írással fogja gazdagítani a blogomat mindenki örömére. Fogadjátok szeretettel.
Kellett neked Európa!
Evelyn dühödten rángatta a csengő zsinórját. Már legalább 10 perce jelzett, hogy a szobalány hozhatja a reggeli teáját, de senki sem jelentkezett. Fogai között szitkokat szórva a lusta cseléd népségre, kászálódott ki ágyából, s magára kapta köntösét. Belebújt papucsába, és elindult, hogy rendet tegyen, de még mielőtt egy lépést is tett volna, nyílt az ajtó.
- Épp ideje volt! Mégis mit… - Evelyn hangja elakadt, a szobába ugyanis nem az egyik szolgáló lépett be, hanem a szomszéd földesúr, a meglehetősen jóképű, fiatal és nagyon gazdag Thomas Geer. A lány csak hápogni tudott. Elképesztő pimaszság egy férfitól belépni egy hölgy szobájába, főleg ilyen korai órán, mikor szinte biztos, hogy a hölgy még ágyban van. A lány visítva ugrott be a takarók alá.
- Mit képzel, maga pimasz gazember! Azonnal hagyja el a szobámat! Erről az édesapám is tudomást fog szerezni, amit haza ért!
Tom halványan elmosolyodott. Nem volt kedve ellenére a könnyű köntöst viselő lány látványa. Evelyn bájos teremtés volt. Hatalmas barna szeme a legfagyosabb szívet is felolvasztotta, karcsú derekát tűbe lehetett fűzni, de csípője s keble földöntúli gyönyört ígérően gömbölyded volt. Hosszú, fényes barna haja ziláltan omlott alá vállára, arra biztatva az érte epedő férfiakat, hogy még jobban összekócolják. Telt ajkait dühösen szorította össze, miközben szeme villámokat szórt. Tom hátrasimította félhosszú, sötétszőke haját, beljebb lépett, elvett egy széket a kis asztaltól, s belevetette magát.
- Édesapja tudja, hogy itt vagyok – felelte higgadtan.
- Ugyan honnan tudná, hiszen Washingtonban van, üzleti ügyben! – nyelvelt Evelyn.
- Tegnap este édesapja házának minden szolgája felbukkant nálam. Kétségbe voltak esve. Az Ön dajkája, aki világra segítette, aki édesanyja halála után dajkálta, felnevelte Önt, zokogva mesélt az ő kis drágája viselkedéséről. Evelyn, úgy vélem édesapja nagyot hibázott, mikor Európába küldte tanulni. Ott szokás így bánni a szolgákkal.
- És mégis, mit kellene tennem? Talán bizony kényeztessem őket, vigyem ágyba a teájukat, dolgozzam helyettük? – kiáltotta a lány dühösen.
- Egyiket sem. De nem kellene őket verni, nem kellene megharapni a szobalányát, ha véletlenül meghúzza a haját fésülés közben, csatot sem kellene szúrni a karjába, nem kellene rugdosódni, kiabálni, minden egyes kis hibáért. A szolgálók félnek Öntől, mióta 1 hónapja hazatért, és édesapja hiányában a helyzet még inkább elfajult.
- Nem hiszem, hogy eltérően viselkednék más úri hölgyektől – húzta fel az orrát Evelyn.
- Európában talán valóban viselkedhet így egy hölgy, de itt nem. Ezeknek a szolgáknak a legtöbbje a kezdetek óta az édesapjával van, aki szinte egy fillér nélkül jött át Amerikába. Kemény munkával alapozta meg vagyonát, és ebben a munkában voltak segítségére azok az emberek, akiket Ön elmart a háztól. Valamennyien fel kívánnak mondani.
- Tegyék azt! Könnyen találunk helyettük másikat!
- Úgy véli? Vajon édesapja is ezt gondolja?
Evelynt valójában bántotta a viselkedése. Mindig megfogadta, hogy igyekszik türtőztetni magát, de Európában megszokta, hogy a szolgákat nem veszik emberszámba, és nem nagyon tudott még visszaszokni ahhoz a viselkedéshez, amit édesapja elvárt tőle. Kissé szorongva gondolt arra, mit tesz majd apja, ha hazatér, de azzal nyugtatta magát, hogy miden bizonnyal megérti majd, hogy kedves leánya mindenben teljesen ártatlan.
- Édesapám minden bizonnyal egyetért majd velem abban, hogy ilyen népségre nincs szükség a ház körül – mondta ki gondolatát a lány.
- Még tegnap este táviratoztam az apjának. Arra kéri, azonnal jöjjön át hozzám, kövesse meg a szolgákat, és tegyen meg mindent azért, hogy visszatérjenek.
- Hogyan? Eszem ágában sincs bocsánatot kérni efféle aljanéptől! – háborgott az ifjú hölgy.
- Édesapja azt írta, ha nem teszi meg, rendkívül kellemetlen következményei lesznek Önre nézve.
- Hahhh! – kiáltott fel Evelyn, és dacosan felszegte állát.
- Értem. Kérem, gondolja meg magát! – szólt halkan a férfi. A lány válaszra sem méltatta. Tom felállt, kilépett a folyosóra. Kezében kötéldarabokkal tért vissza. Mielőtt Evelyn rácsodálkozhatott volna, máris rávetette magát, és szinte pillanatok alatt összekötözte csuklóit. A lány felsikoltott, s megpróbált rugdalózni, de a férfi a hasára fordította, s térdével lenyomta. Evelyn összekötött kezeit az ágy támlájához rögzítette, majd nekilátott, hogy a karcsú bokákra is köteleket hurkoljon. A lány most már teli torokból visított, és minden erejét megfeszítve küzdött, de nem igen tehetett semmit, a hatalmas, izmos férfi ellen. Nem sokára lábai széles terpeszbe nyitva ki voltak kötözve az ágy másik támlájához.
- Nyugodtan abbahagyhatja a sikítozást, senki sem hallja meg – mondta Tom, s elővett egy kést a csizmaszárából. Persze ez nem az a dolog volt, amivel hallgatásra ösztökélte volna a lányt. Mit sem törődve a kiabáló, vergődő lánnyal, gyorsan levagdosta róla a ruháit, míg a pompás test anyaszült meztelenül nem tárult elé. Végigfuttatta rajta mélykék szemének pillantását. Igen, a lány pontosan olyan izgató volt, mint álmaiban. Újra kilépett a folyosóra, s kezében mogyoróvesszőkkel tért vissza.
- Ezt nem teheti! Azonnal oldozzon el! Édesapám…
- Édesapja mindenről tud. Csak azt sajnálja, hogy nem lévén szokása a testi fenyítés, nem tart itthon nádpálcát. Ön már igen csak kiérdemelte – felelte a férfi.
- Ne, kérem, ne! Én… bocsánatot kérek! – könyörgött Evelyn, miközben a fiatal földbirtokos közelebb lépett. Mielőtt válaszolt volna, néhány párnát tömött a lány hasa alá, így annak feneke magasan feldomborodott.
- Édesapja azt írta, hogy ha Ön az első kérésre nemet mond, majd a fenyegetés látván meggondolná magát, a büntetést mindenképp osszam ki. Apja attól tart, Ön már semmi másból nem tanul, és igen hamar újra felvenné azt a viselkedést, ami a fejére hozta a bajt.
- De nem! Én megígérem, hogy soha többé nem fogok így viselkedni, csak engedjen el! Inkább édesapám fenyítsen meg, ne egy ideges – sírt szégyenében a lány.
- Képtelen lenne Önt bántani, ezért is bízta rám. És mivel úgy véli, egy sajgó popsi jól fogja Önt emlékeztetni a kellő viselkedésre, el is kezdeném – sújtott le a vesszővel a férfi. A pálca piros csíkot húzott a felsikoltó lány bársonyos bőrű popsijára. Evelynt még sosem verték el, fogalma sem volt róla, mennyire fáj ez. Mintha egy éles késsel metszették volna fel a bőrét. Újra vergődni kezdett, de ez fenyítőjét nem érdekelte. Újra és újra lecsapott a telten gömbölyödő hátsóra. Evelyn mindössze annyit ért el, hogy a vessző vége megcsípte az érzékeny csípőt, apró, de annál jobban égő sebekkel látva el a bőrét. A popsija sokkal jobban bírta a vesszőzést. Vöröslő csíkok sora jelent meg rajta, de sehol sem volt egy vérző seb, sőt, egyelőre, még hurka sem. Evelyn az első sokk után hamar rájött, hogy bizony rosszul jár, ha oldalra tekergeti magát, így igyekezett nyugton feküdni a hasán. Persze a vessző perzselése ezt nem tette lehetővé. Minden csapásnál összerándult. A két félgömb összeszorult, majd újra ellazult. A vesszőzés ritmusára járta táncát a szenvedő popsi, amely a fészkelődés közben egyre magasabban domborodott. A lány öntudatlanul is egyre inkább a vessző elé nyomta fenekét, szinte felkínálva azt az újabb és újabb fájdalmas ütésnek. Arról sem volt tudomása, miképp tárul fel egyre jobban a két félgömb minden titka Tom bámuló szeme előtt. A férfi szívesen végigsimította volna a megkínzott halmokat, hogy érezze a tüzet, melyet ő gyújtott, de skandalum lett volna, ha megteszi. Azt, hogy az édesapa megkérte erre a kényes feladatra, csak annak köszönhette, hogy utazása előtt az idősödő úr lánya nevében házassági szerződést kötött vele. Megelégelte egyetlen gyermeke válogatását, úgy vélte, a jókötésű, gazdag, mindenki által tisztelt fiatal férfi megfelelő lesz Evelyn számára. És mivel a lánya is érdeklődést mutatott a szomszéd földbirtokos iránt, nem érzett lelkiismeret furdalást, mikor az ajánlatával előállt. Thomas rögtön elfogadta az ajánlatot. Látta előnyeit, a két birtok egyesítését a jövőben, és a felkínált leány is gyönyörű volt. Az apa a hazaérkezése után kívánt beszélni lányának a házassági szerződésről, amely szinte férji jogokat biztosított Tomnak. Így kerülhetett sor arra, hogy a férfi elfenekelhette ezt a dacos ifjú hölgyet, s láthatta minden porcikáját a maga természetességében.
Evelyn az elnyúló szünet miatt azt hitte, véget ért a kínzása, könnyes szemeit Tomra emelte.
- Eloldozna, kérem? –rebegte. A férfi sajnálkozva megrázta a fejét, majd újra táncoltatni kezdte a vesszőt a piros csíkokkal szabdalt popsin.
- Neee! – sikoltott a lány. – Kééérem! Jaaaj! Nagyon fáááj! Áááá! Elég! Nem bírom továáább! Áááá!
Evelyn már zokogott, minden ütést sikollyal fogadott. Feneke izzott, parázslott. Biztos volt benne, hogy bőre felhasadozott, vére kicsordult. Szinte látta maga előtt a patakzó sebeket, el sem tudta képzelni, hogyan fog ülni az elkövetkező hetekben. A lány természetesen tévedett. Tomnak esze ágában sem volt maradandó sebeket ejteni jövendőbelijén.
Vörös sávok futottak a halmokon végig, a felső részén valamivel több. Thomas lassan elegendőnek ítélte meg a kiszabott büntetés, az utolsó néhány ütéssel a popsi érzékenyebb, alsó részét vette célba. A lány testét finom veríték futotta el, megállás nélkül reszketett. Felkapta fejét, felsőteste elemelkedett az ágytól, háta ívbe hajlott. Hátsója még csábítóbban gömbölyödött ebben a megfeszített helyzetben. Fenekének alsó fele lángolt, lüktetve sajgott az ütések szüneteiben is. Amikor lesújtott a mogyoróvessző, Evelyn az éles, hasogató fájdalomtól nagyot rántott kötelékein, azok finom bőrébe martak. A férfi úgy ítélte meg, talán nagyobb károkat is okoznak majd, mint maga a vessző. Végtére is nem nádpálcát használt, ami jóval kegyetlenebb fájdalmat, és feltehetőleg, bármennyire is vigyázott volna Tom, felhasadozott bőrt okozott volna. Így hát nem szánta annyira a lányt, csak azon gondolkodott el, legközelebb más módon kell majd rögzítenie leendő aráját.
- Az utolsó tíz ütés jön, készüljön fel, mert egy pillanatnyi szünetet sem fogok tartani – szólt a férfi a zokogó lányhoz. – Vegyen néhány mély levegőt.
- Jaj, ne, ne, ne. Nem bírom, elég a testem, borzalmasan fáj.
- Vegyen néhány mély levegőt, ha nem akar fuldokolni – ismételte meg a férfi.
Evelyn zihálva kapkodott levegő után, próbált minél többet beszívni, és bizony ezt jól tette, mert mikor kínzója elkezdte csépelni, már nem igen volt rá lehetősége. Kiabálva könyörgött kegyelemért, csak egészen rövid kis levegővételekre futotta erejéből. Minden eddiginél jobban tekergett, rángatózott. Popsija félgömbjeit összeszorítva próbált elfordulni a vessző elől, de az csak ontotta rá a perzselő, izzó fájdalmat. 1-2 vékonyka hurka jelent meg a bőrén, amit Thomas helyeslően fogadott.
- Jó lesz emlékeztetőnek – gondolta, miközben az utolsó csapást mérte ki a folyamatosan reszkető popsira. Letette a pálcát, gyorsan eloldozta a lányt. Evelyn magáról megfeledkezve, nyöszörögve nyúlt hátra, s fenekét dörzsölgette. fejét forgatva nézegette popsiját, és őszintén meglepődött, mikor azt látta, nincs vérző sebe. Ujjai is csak néhány vékonyka, kidudorodó csíkot tapintottak. Vőlegénye halkan felnevetett. Ez észhez térítette a megfenyített hölgyet. Kapkodva rángatta magára köntösét, sziszegve a hirtelen mozdulatok okozta fájdalom miatt. Tom figyelmesen nézte, nem igazán tudta, mire számítson. Dühkitörésre, esetleg egy támadásra, vagy talán egy menekülési kísérletre. Végül egyik sem történt meg. Evelyn szipogva álldogált, még véletlenül sem nézve a férfire.
- Ha megengedné, hogy felöltözzem, átmehetnék Önhöz, megkövetni, és hazahívni a szolgálókat.
- Kedvesem, várjon még! Igen kényelmetlen lenne még ez a rövid út is, és minden bizonnyal nem szeretné, ha ilyen állapotban látnák. Holnap reggel eljövök Önért…
- Jó – felelte a lány, végre ránézve Tomhoz.
- Az édesapja pár napon belül hazatér. Addig is én vagyok felelős a viselkedéséért. Amennyiben szükséges, meg fogom ismételni a kezelést.
- Arra nem kerül sor! – rázkódott össze riadtan Evelyn.
A férfi erre nem válaszolt, csak magában somolygott. Ismerve a lány temperamentumát sok-sok élvezetes fenekelést sejlett fel lelki szemei előtt.
Már alig várta.
Evelyn dühödten rángatta a csengő zsinórját. Már legalább 10 perce jelzett, hogy a szobalány hozhatja a reggeli teáját, de senki sem jelentkezett. Fogai között szitkokat szórva a lusta cseléd népségre, kászálódott ki ágyából, s magára kapta köntösét. Belebújt papucsába, és elindult, hogy rendet tegyen, de még mielőtt egy lépést is tett volna, nyílt az ajtó.
- Épp ideje volt! Mégis mit… - Evelyn hangja elakadt, a szobába ugyanis nem az egyik szolgáló lépett be, hanem a szomszéd földesúr, a meglehetősen jóképű, fiatal és nagyon gazdag Thomas Geer. A lány csak hápogni tudott. Elképesztő pimaszság egy férfitól belépni egy hölgy szobájába, főleg ilyen korai órán, mikor szinte biztos, hogy a hölgy még ágyban van. A lány visítva ugrott be a takarók alá.
- Mit képzel, maga pimasz gazember! Azonnal hagyja el a szobámat! Erről az édesapám is tudomást fog szerezni, amit haza ért!
Tom halványan elmosolyodott. Nem volt kedve ellenére a könnyű köntöst viselő lány látványa. Evelyn bájos teremtés volt. Hatalmas barna szeme a legfagyosabb szívet is felolvasztotta, karcsú derekát tűbe lehetett fűzni, de csípője s keble földöntúli gyönyört ígérően gömbölyded volt. Hosszú, fényes barna haja ziláltan omlott alá vállára, arra biztatva az érte epedő férfiakat, hogy még jobban összekócolják. Telt ajkait dühösen szorította össze, miközben szeme villámokat szórt. Tom hátrasimította félhosszú, sötétszőke haját, beljebb lépett, elvett egy széket a kis asztaltól, s belevetette magát.
- Édesapja tudja, hogy itt vagyok – felelte higgadtan.
- Ugyan honnan tudná, hiszen Washingtonban van, üzleti ügyben! – nyelvelt Evelyn.
- Tegnap este édesapja házának minden szolgája felbukkant nálam. Kétségbe voltak esve. Az Ön dajkája, aki világra segítette, aki édesanyja halála után dajkálta, felnevelte Önt, zokogva mesélt az ő kis drágája viselkedéséről. Evelyn, úgy vélem édesapja nagyot hibázott, mikor Európába küldte tanulni. Ott szokás így bánni a szolgákkal.
- És mégis, mit kellene tennem? Talán bizony kényeztessem őket, vigyem ágyba a teájukat, dolgozzam helyettük? – kiáltotta a lány dühösen.
- Egyiket sem. De nem kellene őket verni, nem kellene megharapni a szobalányát, ha véletlenül meghúzza a haját fésülés közben, csatot sem kellene szúrni a karjába, nem kellene rugdosódni, kiabálni, minden egyes kis hibáért. A szolgálók félnek Öntől, mióta 1 hónapja hazatért, és édesapja hiányában a helyzet még inkább elfajult.
- Nem hiszem, hogy eltérően viselkednék más úri hölgyektől – húzta fel az orrát Evelyn.
- Európában talán valóban viselkedhet így egy hölgy, de itt nem. Ezeknek a szolgáknak a legtöbbje a kezdetek óta az édesapjával van, aki szinte egy fillér nélkül jött át Amerikába. Kemény munkával alapozta meg vagyonát, és ebben a munkában voltak segítségére azok az emberek, akiket Ön elmart a háztól. Valamennyien fel kívánnak mondani.
- Tegyék azt! Könnyen találunk helyettük másikat!
- Úgy véli? Vajon édesapja is ezt gondolja?
Evelynt valójában bántotta a viselkedése. Mindig megfogadta, hogy igyekszik türtőztetni magát, de Európában megszokta, hogy a szolgákat nem veszik emberszámba, és nem nagyon tudott még visszaszokni ahhoz a viselkedéshez, amit édesapja elvárt tőle. Kissé szorongva gondolt arra, mit tesz majd apja, ha hazatér, de azzal nyugtatta magát, hogy miden bizonnyal megérti majd, hogy kedves leánya mindenben teljesen ártatlan.
- Édesapám minden bizonnyal egyetért majd velem abban, hogy ilyen népségre nincs szükség a ház körül – mondta ki gondolatát a lány.
- Még tegnap este táviratoztam az apjának. Arra kéri, azonnal jöjjön át hozzám, kövesse meg a szolgákat, és tegyen meg mindent azért, hogy visszatérjenek.
- Hogyan? Eszem ágában sincs bocsánatot kérni efféle aljanéptől! – háborgott az ifjú hölgy.
- Édesapja azt írta, ha nem teszi meg, rendkívül kellemetlen következményei lesznek Önre nézve.
- Hahhh! – kiáltott fel Evelyn, és dacosan felszegte állát.
- Értem. Kérem, gondolja meg magát! – szólt halkan a férfi. A lány válaszra sem méltatta. Tom felállt, kilépett a folyosóra. Kezében kötéldarabokkal tért vissza. Mielőtt Evelyn rácsodálkozhatott volna, máris rávetette magát, és szinte pillanatok alatt összekötözte csuklóit. A lány felsikoltott, s megpróbált rugdalózni, de a férfi a hasára fordította, s térdével lenyomta. Evelyn összekötött kezeit az ágy támlájához rögzítette, majd nekilátott, hogy a karcsú bokákra is köteleket hurkoljon. A lány most már teli torokból visított, és minden erejét megfeszítve küzdött, de nem igen tehetett semmit, a hatalmas, izmos férfi ellen. Nem sokára lábai széles terpeszbe nyitva ki voltak kötözve az ágy másik támlájához.
- Nyugodtan abbahagyhatja a sikítozást, senki sem hallja meg – mondta Tom, s elővett egy kést a csizmaszárából. Persze ez nem az a dolog volt, amivel hallgatásra ösztökélte volna a lányt. Mit sem törődve a kiabáló, vergődő lánnyal, gyorsan levagdosta róla a ruháit, míg a pompás test anyaszült meztelenül nem tárult elé. Végigfuttatta rajta mélykék szemének pillantását. Igen, a lány pontosan olyan izgató volt, mint álmaiban. Újra kilépett a folyosóra, s kezében mogyoróvesszőkkel tért vissza.
- Ezt nem teheti! Azonnal oldozzon el! Édesapám…
- Édesapja mindenről tud. Csak azt sajnálja, hogy nem lévén szokása a testi fenyítés, nem tart itthon nádpálcát. Ön már igen csak kiérdemelte – felelte a férfi.
- Ne, kérem, ne! Én… bocsánatot kérek! – könyörgött Evelyn, miközben a fiatal földbirtokos közelebb lépett. Mielőtt válaszolt volna, néhány párnát tömött a lány hasa alá, így annak feneke magasan feldomborodott.
- Édesapja azt írta, hogy ha Ön az első kérésre nemet mond, majd a fenyegetés látván meggondolná magát, a büntetést mindenképp osszam ki. Apja attól tart, Ön már semmi másból nem tanul, és igen hamar újra felvenné azt a viselkedést, ami a fejére hozta a bajt.
- De nem! Én megígérem, hogy soha többé nem fogok így viselkedni, csak engedjen el! Inkább édesapám fenyítsen meg, ne egy ideges – sírt szégyenében a lány.
- Képtelen lenne Önt bántani, ezért is bízta rám. És mivel úgy véli, egy sajgó popsi jól fogja Önt emlékeztetni a kellő viselkedésre, el is kezdeném – sújtott le a vesszővel a férfi. A pálca piros csíkot húzott a felsikoltó lány bársonyos bőrű popsijára. Evelynt még sosem verték el, fogalma sem volt róla, mennyire fáj ez. Mintha egy éles késsel metszették volna fel a bőrét. Újra vergődni kezdett, de ez fenyítőjét nem érdekelte. Újra és újra lecsapott a telten gömbölyödő hátsóra. Evelyn mindössze annyit ért el, hogy a vessző vége megcsípte az érzékeny csípőt, apró, de annál jobban égő sebekkel látva el a bőrét. A popsija sokkal jobban bírta a vesszőzést. Vöröslő csíkok sora jelent meg rajta, de sehol sem volt egy vérző seb, sőt, egyelőre, még hurka sem. Evelyn az első sokk után hamar rájött, hogy bizony rosszul jár, ha oldalra tekergeti magát, így igyekezett nyugton feküdni a hasán. Persze a vessző perzselése ezt nem tette lehetővé. Minden csapásnál összerándult. A két félgömb összeszorult, majd újra ellazult. A vesszőzés ritmusára járta táncát a szenvedő popsi, amely a fészkelődés közben egyre magasabban domborodott. A lány öntudatlanul is egyre inkább a vessző elé nyomta fenekét, szinte felkínálva azt az újabb és újabb fájdalmas ütésnek. Arról sem volt tudomása, miképp tárul fel egyre jobban a két félgömb minden titka Tom bámuló szeme előtt. A férfi szívesen végigsimította volna a megkínzott halmokat, hogy érezze a tüzet, melyet ő gyújtott, de skandalum lett volna, ha megteszi. Azt, hogy az édesapa megkérte erre a kényes feladatra, csak annak köszönhette, hogy utazása előtt az idősödő úr lánya nevében házassági szerződést kötött vele. Megelégelte egyetlen gyermeke válogatását, úgy vélte, a jókötésű, gazdag, mindenki által tisztelt fiatal férfi megfelelő lesz Evelyn számára. És mivel a lánya is érdeklődést mutatott a szomszéd földbirtokos iránt, nem érzett lelkiismeret furdalást, mikor az ajánlatával előállt. Thomas rögtön elfogadta az ajánlatot. Látta előnyeit, a két birtok egyesítését a jövőben, és a felkínált leány is gyönyörű volt. Az apa a hazaérkezése után kívánt beszélni lányának a házassági szerződésről, amely szinte férji jogokat biztosított Tomnak. Így kerülhetett sor arra, hogy a férfi elfenekelhette ezt a dacos ifjú hölgyet, s láthatta minden porcikáját a maga természetességében.
Evelyn az elnyúló szünet miatt azt hitte, véget ért a kínzása, könnyes szemeit Tomra emelte.
- Eloldozna, kérem? –rebegte. A férfi sajnálkozva megrázta a fejét, majd újra táncoltatni kezdte a vesszőt a piros csíkokkal szabdalt popsin.
- Neee! – sikoltott a lány. – Kééérem! Jaaaj! Nagyon fáááj! Áááá! Elég! Nem bírom továáább! Áááá!
Evelyn már zokogott, minden ütést sikollyal fogadott. Feneke izzott, parázslott. Biztos volt benne, hogy bőre felhasadozott, vére kicsordult. Szinte látta maga előtt a patakzó sebeket, el sem tudta képzelni, hogyan fog ülni az elkövetkező hetekben. A lány természetesen tévedett. Tomnak esze ágában sem volt maradandó sebeket ejteni jövendőbelijén.
Vörös sávok futottak a halmokon végig, a felső részén valamivel több. Thomas lassan elegendőnek ítélte meg a kiszabott büntetés, az utolsó néhány ütéssel a popsi érzékenyebb, alsó részét vette célba. A lány testét finom veríték futotta el, megállás nélkül reszketett. Felkapta fejét, felsőteste elemelkedett az ágytól, háta ívbe hajlott. Hátsója még csábítóbban gömbölyödött ebben a megfeszített helyzetben. Fenekének alsó fele lángolt, lüktetve sajgott az ütések szüneteiben is. Amikor lesújtott a mogyoróvessző, Evelyn az éles, hasogató fájdalomtól nagyot rántott kötelékein, azok finom bőrébe martak. A férfi úgy ítélte meg, talán nagyobb károkat is okoznak majd, mint maga a vessző. Végtére is nem nádpálcát használt, ami jóval kegyetlenebb fájdalmat, és feltehetőleg, bármennyire is vigyázott volna Tom, felhasadozott bőrt okozott volna. Így hát nem szánta annyira a lányt, csak azon gondolkodott el, legközelebb más módon kell majd rögzítenie leendő aráját.
- Az utolsó tíz ütés jön, készüljön fel, mert egy pillanatnyi szünetet sem fogok tartani – szólt a férfi a zokogó lányhoz. – Vegyen néhány mély levegőt.
- Jaj, ne, ne, ne. Nem bírom, elég a testem, borzalmasan fáj.
- Vegyen néhány mély levegőt, ha nem akar fuldokolni – ismételte meg a férfi.
Evelyn zihálva kapkodott levegő után, próbált minél többet beszívni, és bizony ezt jól tette, mert mikor kínzója elkezdte csépelni, már nem igen volt rá lehetősége. Kiabálva könyörgött kegyelemért, csak egészen rövid kis levegővételekre futotta erejéből. Minden eddiginél jobban tekergett, rángatózott. Popsija félgömbjeit összeszorítva próbált elfordulni a vessző elől, de az csak ontotta rá a perzselő, izzó fájdalmat. 1-2 vékonyka hurka jelent meg a bőrén, amit Thomas helyeslően fogadott.
- Jó lesz emlékeztetőnek – gondolta, miközben az utolsó csapást mérte ki a folyamatosan reszkető popsira. Letette a pálcát, gyorsan eloldozta a lányt. Evelyn magáról megfeledkezve, nyöszörögve nyúlt hátra, s fenekét dörzsölgette. fejét forgatva nézegette popsiját, és őszintén meglepődött, mikor azt látta, nincs vérző sebe. Ujjai is csak néhány vékonyka, kidudorodó csíkot tapintottak. Vőlegénye halkan felnevetett. Ez észhez térítette a megfenyített hölgyet. Kapkodva rángatta magára köntösét, sziszegve a hirtelen mozdulatok okozta fájdalom miatt. Tom figyelmesen nézte, nem igazán tudta, mire számítson. Dühkitörésre, esetleg egy támadásra, vagy talán egy menekülési kísérletre. Végül egyik sem történt meg. Evelyn szipogva álldogált, még véletlenül sem nézve a férfire.
- Ha megengedné, hogy felöltözzem, átmehetnék Önhöz, megkövetni, és hazahívni a szolgálókat.
- Kedvesem, várjon még! Igen kényelmetlen lenne még ez a rövid út is, és minden bizonnyal nem szeretné, ha ilyen állapotban látnák. Holnap reggel eljövök Önért…
- Jó – felelte a lány, végre ránézve Tomhoz.
- Az édesapja pár napon belül hazatér. Addig is én vagyok felelős a viselkedéséért. Amennyiben szükséges, meg fogom ismételni a kezelést.
- Arra nem kerül sor! – rázkódott össze riadtan Evelyn.
A férfi erre nem válaszolt, csak magában somolygott. Ismerve a lány temperamentumát sok-sok élvezetes fenekelést sejlett fel lelki szemei előtt.
Már alig várta.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)